|
Pachmann |
Pachmann |
|
by Imre Kun |
Kun Imre |
| Par 1 Only a few of today's [1965] music afficionados know Wladimir Pachmann's name, even though he was one of the greatest of his time. He was especially famous for his playing of Chopin. As he grew older, his eccentricity gradually increased. He had an amazing manner of discoursing in an impromptu way, which was talked about a lot in the big cities. | Par 1 A mai zenebarátok közül kevesen ismerik Wladimir Pachmann nevét, pedig korának egyik legnagyobb zongoraművésve volt. Különösen briliáns Chopin-játéka révén tett szert világhírre. Amint öregedett, úgy veszített művészetéből, viszont fokozódott különcsége. Csodálatos magatartásáról, kalandjairól a nagy metropolisokban rengeteget beszéltek. |
|
Par 2
On the 3rd of March 1928 he arrived in Budapest from
his home town of Rome for his recital on the 4th of March.
His impresario had informed us of the terminal where he would
arrive; journalists and photographers invaded the Western Railway Station,
but in vain.
Pachmann was nowhere to be found.
We telephoned the Hotel Hungaria to find out whether we had
somehow missed each other, and they said that Mr. Pachmann
had arrived the previous night.
As the receptionist told it to us, it happened that a short,
elderly man arrived on the evening train, and he introduced himself
in such a mumbling way that no one could understand him.
Whereupon Pachmann said: "The same room I had last time, please." "When were you last here?" "In 1863" was his reply. p. 53 "I was here with Richard Wagner [1813-1883] and we stayed in a corner room on the first floor." [Pachmann was only 15 years old in 1863; conceivably the answer was 1884 and the composer Liszt.] |
Par 2
1928. március 3-án este érkezett
Rómából,
állandó tartózkodási helyéről
Budapestre, március 4-i hangversenyére.
Menedzsere értesített
bennünket a mester érkezésének
terminusáról, mire
újságírók és fotoriporterek szokásos
hada szállta meg a Nyugati pályaudvart, de hiába.
Pachmann sehol.
Betelefonáltunk a Hungária-szállóba, hogy
hátha elkerültük egymást, mire azt a
választ kaptuk, hogy Pachmann úr már
előző este óta ott lakik.
Az történt,
hogy az esti vonattal — mint a portás mesélte —
megérkezett egy alacsony öregúr, olyan motyogva mondta
el a nevét, hogy senki se értette.
Erre Pachmann a következőket
mondotta: — Azt a szobát kérem, amelyben legutoljára laktam! — Mikor tetszett itt lenni utoljára? —1863-ban — hangzott a felelet. p. 53 Wagner Richarddal együtt voltam, az elsőemeleti sarokszobában laktam. |
| Par 3 The maestro had been given his corner room overlooking the banks of the Danube, and we visited him there. After a while he came away with us to the Vigadó (Redout) Concert Hall to check it out. He brought along a device to shorten the pedal, because he was so short that his feet could not reach the normal pedal. | Par 3 Ezek után a mester megkapta a Duna-parti sarokszobát, mi pedig felkerestük őt. Mindjárt el is jött velünk a Vigadóba, helyszini szemlére. Hozott magával egy pedálrövidítőt, mert olyan alacsony volt, hogy a lába a normális pedálig nem ért le. |
| Par 4 A very distinguished audience attended his evening recital. Among others, the old Archduke Joseph was present in his Field-Marshal's uniform escorted by his adjutant, and he seated himself, according to custom, in a separate armchair before the front row. | Par 4 Esti hangversenyére igen előkelő közönség gyűlt egybe. Ott volt többek között az öreg József főherceg is, teljes táborszernagyi díszben, hadsegédével együtt, szokása szerint az első sor előtt számára külön fölállított fotelben ült. |
| Par 5 Pachmann came on to the stage, stared at the lights, and blinked. "What a light", he said to himself; then he went back to the artist's room and asked for the lights to be turned down. After that had been done, he reappeared and turned to the Archduke: "Herr Captain, what shall I play now?" |
Par 5
Pachmann kilépett a pódiumra,
erősen pislákolt, a
lámpákat nézte.
Elkezdett magában beszélni:
"Micsoda világítás" — majd
visszament a művészszobába és
közölte velem, hogy a
világítást csökkenteni kell.
Ezek után újra kiment a pódiumra és
a főherceg felé fordulva ezt mondta: — Kapitány úr, most pedig mit játszszam? |
| Par 6 The audience, including the Archduke, became terribly embarrassed; the difficult situation was resolved by Univ. Prof. Mihály Láng who seized the printed programme and read aloud (in German): "The first item is the Chopin Ballade, op. 23." |
Par 6
A főherceg is, a közönség is nagy zavarba jött,
a helyzetet Láng Mihály egyetemi tanár mentette meg,
aki kezébe vette a
nyomtatott műsort és felolvasta
(németül): — Az első szám Chopin: Ballada op. 23. |
| Par 7 Pachmann began to play. The scale passages and trills [actually there are no trills in that Ballade] were whirling around under his fingers. Suddenly he blundered; he struck his right hand with his left and said: "fie Pachmann!", and after the repetition was successful he went on with a loud "Bravo Pachmann!". p. 54 |
Par 7
Pachmann játszani kezdett.
Ujjai alatt csodálatosan peregtek a futamok,
a gyöngyöző trillák.
Egyszer csak mellé üt.
Pachmann megáll, bal kezével ráaver a jobbra és azt mondja: — Pfuj, Pachmann — majd, amikor az ismétlés jól sikerült, „Bravó, Pachmann“ felkiáltással tovább játszott. p. 54 |
| Par 8 After this, his playing was constantly followed by various monologues. For instance, he said: "This part was better performed by me than by Liszt, with whom I once played here in the Vigadó" — and he added a year [the year is unfortunately not reported here; perhaps it was 1884]. | Par 8 A továbbiak folyamán is különböző monológokkal kísérte zongorajátékát. Azt mondta például: — Ezt jobban játszottam, mint Liszt, akivel egyszer együtt zongoráztunk itt a Vigadóban. — (Mondott egy évszámot, hogy mikor.) |
| Par 9 The recital had, of course, several undisturbed parts as well; the Barcarolle, for example, was performed with unspeakable beauty and poetry and without any soliloquy [the Barcarolle is not included in the printed program]. He achieved, of course, a great success. After the recital his impresario told us some odd stories of Pachmann. The most memorable among them was a scandal in London when he caused an elderly lady wearing a green hat to be expelled from the hall. "I won't play while this green monkey is here!" |
Par 9
Voltak persze a hangversenynek zavartalanul megoldott részei is,
a Barcarolát elmondhatatlanul szépen,
poétikusan játszotta anélkül, hogy
közben konferálta volna önmagát.
Persze így is nagy sikere volt.
Hangversenye után impresszáriója elmesélt
egyet-mást a Pachmann-féle kalandokról.
Nevezetes volt ezek közül egyik londoni botránya,
amikor kivezettetett a hangversenyteremből egy zöldkalapos,
idős nőt ezzel a felkiáltással: — Amig ez a zöld majom ott ül, nem jászom! |
| Par 10 You can imagine the shock of the conservative English audience, especially of the old ladies who were present in large numbers. It was a terrible scandal. The manager tried to smooth over the problem and took the lady in the green hat away into the proscenium box on the first floor. Pachmann came back to the stage and looked around. "Thank God, the green monkey isn't here any more", he said, and played on. But when he stood up to bow he glanced at the proscenium. "I shall not play any more today", he said. Fortunately the announced program was over. The audience waited for the departure of the lady in the green hat and was rewarded of a number of excellently performed encores. | Par 10 Elépzelhető [Elképzelhető] a zárkózott angol közönség felháborodása, különösen az öreg nőké, akik szép számban voltak jelen. Parázs botrány tört ki. A hangversenyrendező úgy tudta csak elsimítani az ügyet, hogy a zöldkalapos hölgyet felvitte a proszcénium-páholyba, az emeletre. Pachmann visszament a pódiumra, körülnézett. „Hála istennek, nincs már itt a zöld majom“ — mondotta és folytatta műsorát. De amikor felállt, hogy meghajoljon, a proszcénium-páholyra esett tekintete. — Ma többet nem játszom! — mondotta. Szerencséjére a műsornak már vége volt. A közönség megvárta, hogy a zöldkalapos nő elmenjen és akkor Pachmann bőséges és pompásan előadott ráadások tömegével toldotta meg hangversenyét. |
| Par 11 As an epilogue, I have to mention that Pachmann was not treated by the Hungarian audience and critics as ardently as by those in the other great cities of the world. According to the press here, the two activities, playing the piano and making pronouncements, are strictly separate from one another. Let the pianist play the piano, the spokesmen speak. The two activities exist here only in the circus. I remember well that Imre Keéri-Szántó [1884-1940, a teacher and pianist] left demonstratively before the interval, showing his dislike of the combined presentation. | Par 11 Utószóként meg kell említenem, hogy a magyar közönség és kritika nem fogadta Pachmannt olyan nagy tetszéssel, mint a nagy külföldi városok. A sajtó azt írta, hogy Magyarországon különválasztják azt a két műfajt, amelyet Pachmann hangversenyén egyesített: a zongorázást a konferálással. A zongoraművész zongorázzon, a konferanszié beszéljen. Ez a két műfaj együtt nálunk csak a cirkuszban szerepel. Emlékszem, Keéri Szántó Imre még a hangverseny szünete előtt tüntetően eltávozott, ezzel fejezve ki nemtetszését a vegyes produkció felett. |